16 éves voltam. Gyakorlatilag náluk laktam. Azaz betolakodtam a – nappali és két hálószobás lakótelepi lakás – 3 fiútestvér és szüleik alkotta családi környezetbe. Egy pici hálószobában aludtunk ketten, egy 90 cm széles ágyon. Azon kívül volt még egy apró íróasztal a sarokban Egy kis beépített szekrény, no meg egy keskeny szakasz üres fal.
Gondolkodtam mivel lephetném meg Őt a születésnapján. (Akkor még fogalmam sem volt arról, hogy a lakberendezést kiemelt érdeklődés övezi majd az életemben.)
Sok Cd-je volt, imádta a zenét. Trombitája is volt, emlékszem…Aztán ott voltak az aktuális tankönyvek, szanaszét.
Az édesanyja akkori párja mérnök volt, így igyekeztem bevonni őt a titkos projektembe. Lerajzoltam, hogy hely hiányában keskeny, de változó mélységű dobozokból és polcokból állna a rendszer, amit megálmodtam. Na és itt jöttek a korlátok. Nem volt pénzem. Nem birtokoltam az asztalos mesterség csínját-bínját. Valószínűleg értékelte az ötletemet, vagy szívesen vett részt az alkotásban, vagy támogatni kívánt… Mindenesetre kaptam azonnal házi feladatot. A rajzom alapján pontosan megadta, hogy milyen méretű, minőségű, vastagságú falemezeket kell levágattatnom egy asztalossal. Vállalta, hogy kocsival értük megy, és összeállítja nekem a rendszert. Úgy emlékszem, hogy a záró folyamatoknak aktív részese voltam, ami a csiszolást, meg a festést jelenti. Aztán a Nagy Napon felszerelte a falra, mielőtt a párom hazaérvén belépett volna a birodalmába…