Olvastam William Wharton könyvét, amely egy párizsi festő és egy jóval idősebb, vak hölgy kapcsolatának drámai és egyben gyönyörű megragadása.
A szélsőségek megtapasztalása sosem vonzott igazán, így nem gondoltam volna, hogy – én, a tudatos – egyszer belesodródok egy idézőjelben szülői minőségemet igénylő, felelősséget vállaló kapcsolatba. 33 évesen fiatalnak éreztem magam ehhez. Ő, mégsem hagyta, hogy lendületesen, a szokásaim, rutinjaim mentén – részben vakon, felületesen kapcsolódva – elsétáljak mellette. Ajándék volt, hogy megérintett engem, az értékei, a tisztasága által.
A ’Sweet November’ című film nagyszerű felismerései többek között, rávezettek a kapcsolat Valódi minőségének megélésére.
Mit jelent a partnerünk folyamatos, majd egyre inkább elvárások nélküli jelenlétének, szeretetének folyamatos megnyilvánulása…
Kis, lelkes, gyermeki apróságok ezreiben fürdöttem.
Egyszer várt otthon egy picurka katicabogár. No nem élő – húsvétra egyszer élő nyuszit is kaptam – ráadásul ekkortájt már nem éltünk együtt. Valami olyasmi rémlik, hogy azt sugallta, hogy ’egy kis részem mindig Veled van, – na de te sem úszod meg szárazon, – emlékeztetni fog rám bármikor ránézel.’